Az ő nevével indul a magyar férfi kézilabda-válogatott névsora. A több mint kétszáz válogatottsággal rendelkező Fazekas Nándor lesz a magyar All Stars együttes kapusa. Nem rég hagyott fel aktív pályafutásával, edzősködik, nagy örömmel mondott igent a székelyudvarhelyi gálamérkőzésre.
– Nem mindennap kap valaki behívót válogatottba 45 évesen. Persze, tudjuk, nem a felnőtt nemzeti együttesről van szó, hanem egy All Stars gárdáról, amelyik Székelyudvarhelyre érkezik egy gálameccsre.
– Jelenleg edzősködöm, néha a kapusoknak mutogatok egy-két gyakorlatot, de már azt érzem, hogy nem szívesen állnék be a kapuba, mert nem olyanok a reflexeim és a mozgásom, mint régen. Természetesen, öröm számomra, hogy ilyen jellegű rendezvényeken még részt tudok venni, van még annyi ambícióm, hogy ilyen szinten beállok a kapuba és ott lehetek a többiekkel.
– Szívesen vetted a felkérést, hogy újból magara ölthessed a címeres mezt.
– Amikor megkerestek, felvetődött annak a lehetősége, hogy a fiúkkal pályára lépjünk Székelyudvarhelyen, akkor utánakérdeztem a klubomnál, a Veszprémi KKFT-nél. Itt elkezdődött a felkészülés az új idényre, így tudnom kellett, hogy pár napra nélkülözhető vagyok-e. Kiderült, nem lesznek különösebb fontos meccsek, hanem edzések. Így másnap jeleztem is, ott leszek a keretben, örömmel vállalom a felkérést.
– Milyen a kapcsolatod a székelyekkel és Székelyfölddel?
– Nem mondhatom azt, hogy különösebben szoros kapcsolatot ápolok Székelyfölddel. De azt igen, hogy nagyon sok mindent tudok rólatok, voltam is már Udvarhelyen. Na, meg Ilyés Ferenc is onnan származik, nagyon sokat beszélgetünk egymással, jó barátok vagyunk. Külön öröm, hogy ott lesz egy gálameccs, újból ott lehetek.
– Két éve vonultál vissza, hagytál fel az aktív pályafutással. Nem kerültél távol a kézilabdától, hiszen edzősködsz. Milyen a másik oldalon lenni?
– Úgy gondoltam, hogy nagyon fog majd hiányozni a kézilabda. De épp amikor abbahagytam, jött egy sérülés, plusz még a pandémia is. Ez a leállás pont jó volt arra, hogy ne úgy vessek véget, hogy én már nem megyek edzeni, dolgozni. Mindenki leállt, így lelkileg szépen lassan belenyugodtam. A hosszú idő után, amikor már vissza kellett térni, a térdem is jobb lett, akkor már nem hiányzott a kapuba állás.
Most például a futást meg a súlyozást szívesen csinálom a játékosokkal együtt, mint, hogy beálljak, hárítsam a labdákat.
Nem hiányzik, nem nagy szívfájdalommal fejeztem be, hanem nagyon jó érzéssel. Szép volt, jó volt, köszönöm ennyi!
– Milyenek a kiszállások a fiúkkal? Gondolom, felidézitek a múltat, a nagy élményeket átélitek.
– Kikapcsolódás és egy jó nosztalgia. Nagyon keveset vagyunk így együtt, ilyenkor jönnek a régi emlékek, beszélgetünk. Na, még egy-két pohár sört is megengedhetünk magunknak...
– Azért amikor Székelyudvarhelyen megkapod a lehetőséget, beállsz a kapuba, akkor csak nem állsz félre a lövésektől.
– Nem, nem. Az mindig bennem van, hogy amikor ott vagyok a kapuban, elvállalom, akkor mindenféleképp arra törekszem, hogy hárítsam azokat.
Így lesz ez Udvarhelyen is.
Fazekas Nándor
Életkor: 45 év.
Poszt: kapus
Csapatok: Veszprém, Dunaferr, Lübbecke, Gummersbach, el-Dzsais, Balingen, Balatonfüred.
Sikerek: magyar bajnok (10x), Magyar Kupa-győztes (8x), olimpiai negyedik helyezett (2004), EHF-kupa-győztes (2009), ázsiai BL-győztes (2014).
Válogatottság: 237 alkalommal.