blog-img-10

Ilyés Ferenc Székelyudvarhelyen született, erdélyi, pontosabban székelyföldi magyarként érkezett meg az anyaországba a XXI. század elején. A válogatottal két olimpián is járt, sőt, a 4. helyen zárt, a nemzeti csapatban 229 alkalommal lépett pályára.

 

Feci, ahogy mindenki ismeri, az utóbbi években már a Magyar Kézilabda Szövetség munkájában is részt vesz, és segíti a határon túli magyar kézilabdázás fejlesztését, az Együtt növünk fel!-alapítvány kuratóriumának elnökeként. A határok nélkül fesztiválon nem csupán mint „nagykövet” lesz jelen, hanem játékosként is pályára lép.

 

- Székelyudvarhelyi, székelyföldi magyarként érkeztél anno Magyarországra. Mit jelentenek neked azok a gyökerek, amelyeket a magyarságod, a székelységed adnak?

 

- Sokan mondták és mondják, de magam is így gondolom, hogy a hozzáállásom, mentalitásom, elhivatottságom olyan, amely a székelyekre jellemző. Számomra kitörési pont volt a sport, ezen belül a kézilabda, ráadásul megkaptam azt a lehetőséget, hogy az anyaországban és az anyaországomért is bizonyítsak, amit nagy ajándéknak tekintek. Mindig is fontos volt számomra, hogy az erdélyieket is képviselem. Rengeteg szeretetet, pozitív visszajelzést kaptam Erdélyből, főként a válogatott kapcsán, az otthoni magyarok, székelyek talán még büszkébbek tudtak lenni a csapatra így, hogy egy „földijük” is szerepelt benne.

 

- Az MKSZ évek óta kiemelt figyelmet fordít a határon túli magyar kézilabdázás fejlesztésére, támogatással, illetve az Együtt növünk fel!-alapítvánnyal, amelynek kuratóriumát is vezeted. Pontosan miből áll az Alapítvány tevékenysége és mi a te feladatod?

 

- 2019 óta kiemelten segíti a Magyar Kézilabda Szövetség a határon túli magyar kézilabdázást, a kezdetektől részt veszek a munkában, ami óriási megtiszteltetés számomra, egy álomfeladat, hiszen ez által talán vissza is tudok adni a sportágnak és a magyaroknak. A koronavírus-járvány alatt újragondoltuk a támogatás formáját, és az MKSZ létrehozott egy alapítványt. Fontos küldetést teljesítünk, szerencsére nagyszerű, elhivatott kollégák segítenek ebben a Szövetségben, egyfajta missziót igyekszünk teljesíteni Székelyföldön, Partiumban, Délvidéken és a Felvidéken.

 

- Lesz egy All Star-mérkőzés is az augusztusi székelyudvarhelyi fesztiválon, aminek vezéralakja- és szervezője, az udvarhelyi csapat ellenfele a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián egyaránt 4. helyen végző együttesek tagjaiból és kortársaikból áll. Milyen meccsre számíthatnak augusztus 19-én a kilátogatók?

 

- Decemberben adták át Budapesten az új, 20 ezer nézőt befogadni képes csodálatos arénát a magyarországi Európa-bajnokság előtt, és a „főpróbán” mi, „öregfiúk” is pályára léphettünk, aminek nagy sikere volt. Az athéni és londoni olimpián szereplő csapatokra, úgy érezzük, jó szívvel emlékeznek vissza a szurkolók, biztos vagyok benne, hogy Székelyudvarhelyen is igazi örömkézilabdát hozómeccset játszunk majd a Székelyudvarhelyi VSK-val. Várunk mindenkit nagy szeretettel augusztus 17-20. között Udvarhelyen!