Fesztiválról

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Székelyudvarhelyen szervezi meg a kézilabda és kulturális fesztiválját. Az esemény a Kárpát-medence magyar ifjúsági kézilabda csapatainak, kézilabda akadémiáinak és sportegyesületeinek találkozója. Négy napon keresztül több száz magyar gyerek, edzőik, kísérőik érkeznek Székelyudvarhelyre, a város és a térség ebben az időpontban Kárpát-medence fővárosává alakul át. A székelyföldiek mellett felvidéki, délvidéki, partiumi és anyagországi csapatok érkeznek. A rendezvény kiemelt programpontjai: ifjúsági kézilabdatorna; a Székelyudvarhely Szejke SK ès az egykori magyar-válogatottakból, Ilyes Ferenc által verbuvált All Stars csapat gálamèrkőzése; nagyszabású szabadtéri koncertek; közönségtalálkozó a magyar kézilabdázás kiemelkedő szereplőivel; helytörténeti előadás; stb.

about-greenforet-img

Hírek

cause-img-1

A gálameccsen elbúcsúzik a székelyudvarhelyi közönségtől

Székelyudvarhelyről indult a karrierje, ifi játékosként ott nevelkedett. Hosszú utat járt be, szerepelt a magyar topcsapatoknál, kipróbálhatta magát idegenlégiósként, illetve a nemzeti együttes csapatkapitánya is volt. Ilyés Ferenc elmondta, jó érzés, hogy elbúcsúzhat az otthoni szurkolóitól is.

 

  • 2022. augusztus. 16
cause-img-1

Szejke SK Székelyudvarhely

A székelyudvarhelyi fiúcsapat 2017-ben alakult Szejke SK néven, a Román Országos Bajnokság legjobb 16 csapata között voltunk minden évben.

  • 2022. augusztus. 10
cause-img-1

A gálameccsen remekül szórakozik majd mindenki

Büszke arra, hogy két ízben negyedik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatottal a nyári olimpiai játékokon. Egyben csalódottság is van benne, mert közel volt, hogy felálljon a dobogóra. Különleges együttes volt az ők korosztályuk, várja, hogy újból találkozhasson a székelyudvarhelyi barátokkal. A piros-fehér-zöldek egyik sztárjával, Nagy Lászlóval beszélgettünk.

  • 2022. augusztus. 8
cause-img-1

FTC Kézilabda Akadémia lányok

Az FTC Kézilabda Akadémia legfiatalabb csapatai a 2008-as korosztályt képviselik. 

  • 2022. augusztus. 8
cause-img-1

FTC Kézilabda Akadémia fiúk

A 2008-as fiú U15-ös csapat 5 évvel ezelőtt alakult. A csapat magja azóta együtt kézilabdázik.

  • 2022. augusztus. 8
cause-img-1

Ada: a legendák bölcsője!

Ismerősen csengenek Önöknek a következő nevek? Galic Zita vagy a mostani magyar válogatott korosztályos válogatottjában játszó Albeck Anna, Zaj Klára, Kubina Molli? Nem hiába. Nem túlzó azt állítani, hogy az 1934-ben Adán alapított Halász József Női Kézilabda Klub neveli és ontja a kézilabda játékot mesterien űző játékosokat.

 

 

  • 2022. augusztus. 4
cause-img-1

Partium

A Partiumi csapat, a Partiumi kézilabda programon belül kézilabdázó csapatok válogatottját képezi és 2008–2009-es születésű lányok alkotják.

  • 2022. augusztus. 2
cause-img-1

Felidézik az élményeket, hárítja a lövéseket

Az ő nevével indul a magyar férfi kézilabda-válogatott névsora. A több mint kétszáz válogatottsággal rendelkező Fazekas Nándor lesz a magyar All Stars együttes kapusa. Nem rég hagyott fel aktív pályafutásával, edzősködik, nagy örömmel mondott igent a székelyudvarhelyi gálamérkőzésre.

  • 2022. július. 29
cause-img-1

ISK Székelyudvarhely

A hazai lánycsapat mutatkozik be.

  • 2022. július. 27
cause-img-1

Hajdúnánás Sportklub

Bemutatjuk a következő résztvevő csapatot, egyenesen Hajdúnánásról.

  • 2022. július. 22
cause-img-1

HC DAC Dunaszerdahely

Bemutatkoznak az ifjúsági kézilabda torna résztvevői. Elsőként a dunaszerdahelyi lánycsapat

  • 2022. július. 20
cause-img-1

A határon túli magyar kézilabdázás nagykövete

Ilyés Ferenc Székelyudvarhelyen született, erdélyi, pontosabban székelyföldi magyarként érkezett meg az anyaországba a XXI. század elején. A válogatottal két olimpián is járt, sőt, a 4. helyen zárt, a nemzeti csapatban 229 alkalommal lépett pályára.

  • 2022. július. 15
cause-img-1

Augusztus a kézilabda ünnepe

Most már hivatalos! Augusztus a kézilabda ünnepe. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Székelyudvarhelyen szervezi meg a Határok nélkül – kézilabda és kulturális fesztivált. Az eredetileg 2020 júliusára tervezett nagyszabású sport- és kulturális eseményt a jól ismert járványügyi korlátozások végett kényszerültünk elhalasztani.

 

  • 2022. június. 7
cause-img-1

Határok nélkül • Kézilabda és kulturális fesztivál 2021-ben

2020. július 9-12. között Székelyudvarhelyen került volna sor a „Határok nélkül” címmel szervezett kézilabda és kulturális fesztiválra a Magyar Kézilabda Szövetség és a székelyudvarhelyi önkormányzat szervezésében. A koronavírus-járvány által okozott kényszerű korlátozások és a kialakult helyzet miatt a szervezők úgy döntöttek, idén nyáron nem tartják meg az eseményt, ám 2021 augusztusában sor kerülhet az eseményre. 

  • 2020. június. 4
cause-img-1

Kézilabda határok nélkül

Nagyszabású kézilabda és kulturális fesztivál házigazdája lesz Székelyudvarhely július 9–12. között. A nemzeti összetartozás éve programsorozat a „Határok nélkül” nevet kapta, a helyi önkormányzat és a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szervezi.

  • 2020. február. 13